"Ó de sokszor leírtam, átéreztem, meghallgattam, dúdoltam és elolvastam és nem kell már a nagy csapás, a hullámok, a fejtörés. Csend kell meg a nevetés ahogy észrevétlenül besétáltál az életembe, anélkül, hogy ijedeznem, tervezgetnem kellett volna, egyszerűen, tisztán, és nincs más mint a sejtelmes mosoly meg a nyílt titok, hogy bizony valami van. És bizony konkrétan ez a valami az az izé, amit nincs kedvem már elnevezni mert elkopott már az a szó. Elég a rend, a béke, és az a kicsi, csalafinta mosoly, hogy, igen mi már tudjuk, hogy egy kicsit más lesz. És a kirakó egy újabb darabja került meg, passzol tökéletesen, és egyszer végre nem féltem."